Az MCSE Változócsillag Szakcsoportja 2001-ben Bő egy éve jelent meg a 2000-es összefoglaló (Meteor 2002/1, 36. o.), és bizony, az ott emlegetett kedvezőtlen trendek 2001-ben is tovább folytatódtak. Gyakorlatilag az 1980-as évek első felét idézte az éves észlelői szám, ugyanakkor a végzett megfigyelések száma is erős visszaesést mutatott. A tények: 2001-ben 66 amatőrtől összesen 35928 észlelést kaptunk, ami 1021 változócsillag között oszlott meg. Óhatatlanul le kellett vonnunk néhány következtetést a beérkezett adatok alapján. Legfontosabb, hogy szélesebbre kell nyitni a kapukat, meg kell találnunk az utat a téma iránt csak felületesen érdeklődők felé is, hogy felébresszük a vizuális látvány iránti vágyat egy-egy érdekes változócsillag kapcsán is. Ugyanakkor aktív észlelőinktől egy koncentráltabb észlelői stílust kérünk: inkább kövessünk harmadannyi, negyedannyi változócsillagot, de azokról legyenek folyamatos fénygörbéink. Az 1021 észlelt csillag azt jelzi, hogy legtöbb változóról maximum néhány tucat pont született, ami édeskevés egy értelmezhető fénygörbéhez. Szakcsoportunk egyszerűen nem engedheti meg, hogy erőink szétforgácsolódjanak. Éppen ezért a megfigyelési programunk erős revízió alatt áll, ugyanis újra át kell gondolni, mely csillagokat érdemes követni és melyeket nem. Arra kérünk minden változóst, kapcsolódjon be a Mira listán is folyó párbeszédbe, hogy együtt formálhassuk meg a következő évek gyümölcsözőbb eredményeket lehetővé tevő megfigyelői programját (a felíratkozáshoz küldjünk egy egy e-mailt a listadmin@mcse.hu címre, a levéltestben a "subscribe mira" üzenettel)! Szintén csak ismételni tudjuk az egy évvel korábbi kijelentéseinket az amatőr CCD-s változóészlelésről és a fedési kettősök megfigyeléséről. Bármennyire is egyre elterjedtebb a CCD a magyar amatőrök között, a világszínvonalú munka lehetősége senkit nem csábít akár csak fényes fedési kettősök minimumészlelésése sem/ha a második tagmondat túl erős, törölhető/, inkább csak az n-edik Orion-köd felvétel készül el (természetesen elismerve az Orion-köd esztétikai előnyét). Ezek után lássuk a konkrét számadatokat. ÉSZLELŐLISTA Észlelő Nk. Észlelés/i.s. Ackermann Ádám Aka 2 ifj. Balogh Zoltán Bag 318 Balogh István Bli 514/4 Bánhalmi Balázs Bnh 1 Borsos András Bor 2 Cseri Gábor Cri 6 Csörgei Tibor SK Csg 158/1 Csukás Mátyás RO Ckm 1539/3 Dömény Gábor Dom 63 ifj. Erdei József Erd 129 Fidrich Róbert Fid 140 Fodor Antal Fod 21 Földesi Ferenc Ffe 14 Halmi Gábor Hag 124 Hadházi Csaba Hdh 2577 Henshaw, Colin GB Hen 103 Hevesi Zoltán Hev 111 Járdi Mihály Jar 2 Katonka Tibor Kat 297 Kereszty Zsolt Kez 25/20 Kósa-Kiss Attila RO Kka 3733 Kelley István Kll 117 Kocsis Antal Koc 151/2 Kiss Áron Ksa 576/1 Kiss László Ksl 739/2 Keszthelyi Sándor Ksz 534 Kovács István Kvi 565/39 Liziczai László Lil 356 Menali, Haldun I. USA Men 228 Mojzes Péter Mjp 1 Mizsér Csaba Mzc 3 Mizser Attila Mzs 430/1 Nagy Sándor SK Nsn 4 Nagy Zoltán Antal Nyz 33 Ollé Hajnalka SK Oha 6 Osvald László Osi 13 Poyner, Gary GB Poy 8277/5521 ifj. Papp Sándor Ppd 5 Papp Sándor Pps 2325/180 Puskás Ferenc Psk 799 Pápics Péter Psp 36 Posztpisl Gyöngyi Pzt 12 Reiczigel Zsófia Rei 267 Rätz, Kerstin D Rek 91 Reinhard, Peter A Rep 172 Rezsabek Nándor Rez 36 Ricza Róbert Ric 1112 Ripero, José E Rip 3291/1631 Sajtz András RO Stz 2890 Sápi Csaba Sac 15 Sárneczky Krisztián Sry 124/10 Schmidt Attila Sca 178/14 Schweitzer, Emile F Sch 709 Schalk Péter Scp 4 Simon Attila Stt 2 Sipőcz Brigitta Sic 19 Sonka, Adrian Bruno RO Son 1561 Sragner Márta Srg 5 Szánthó Lajos A Szn 41/11 Szauer Ágoston Szu 132 Tímár András Tia 88 Tóth D. Krisztián Ttk 15 Tóth Zoltán Ttz 50/12 Tuboly Vince Tuv 1 Vincze Iván Vii 8 Zalezsák Tamás AU Zal 28/2 Mint azt megszokhattuk, a 2001. év legaktívabb megfigyelője Gary Poyner lett, aki 8277 megfigyelésével az adatok kb. negyedét adta. Második Kósa-Kiss Attila, 3733 adattal, míg a dobogó harmadik helyére José Ripero spanyol észlelőnk lett, aki 3291 becslést küldött. Kétezer fölött küldött még Sajtz András (2890), Hadházi Csaba (2577) és Papp Sándor (2325). További három észlelő küldött ezer megfigyelésnél többet (Csukás Mátyás, Adrian Sonka, Ricza Róbert), illetve nyolc amatőr végzett 2001-ben átlagosan legalább napi egy fényességbecslést (Balogh István, Kiss Áron, Kiss László, Keszthelyi Sándor, Kovács István, Mizser Attila, Puskás Ferenc, Emile Schweitzer). Inner sanctum észlelést (13,8-nál halványabb pozitív, illetve 14,0-nál halványabb negatív becslés) 17 amatőr küldött, de Gary Poyner és José Ripero dominanciája megkérdőjelezhetetlen. Az észlelt csillagok típus szerinti megoszlása sem hozott sok meglepetést. Az 1021 csillag típus szerinti bontását az alábbi táblázatban foglaltuk össze: Típus Észlelés Részarány Eruptív és kataklizmikus 16250 45.2% Mirák 6794 18.9% L-típusú 1460 4.1% RV Tauri 1263 3.5% Félszabályos 10161 28.3% Az arányok a korábbi éveknek megfelelőek, a gyors fényváltozáső eruptív és kataklizmikus csillagok vonják magukra a legnagyobb figyelmet. Figyelemreméltó adat, hogy míg 2000-ben negyven csillagról készült legalább 200 megfigyelés, addig 2001-ben csak 20-ról. Ezek listáját a következő táblázat tartalmazza: A legészleltebb csillagok R CrB 1034 CH Cyg 242 SS Cyg 542 AC Her 237 R Sct 409 Z UMa 234 mu Cep 389 AF Cyg 227 g Her 335 AG Dra 224 W Cyg 316 omi Cet 214 R Leo 303 T Cep 214 T CrB 279 alfa Her 208 EU Del 269 X Her 208 U Del 255 Z And 203 2001-ben még csak ébredeztek a 2002-ben beteljesülő, változós találkozók iránti tervek, így csak a szokásos szegedi őszi amatőr összejövetel adott szélesebb körben is betekintést a változózás irányaiba. Rendkívül örvendetes módon viszont annál többen járultak hozzá a Meteor változócsillag rovatának szinesítéséhez (listájukat összefoglalónk végén közöljük). 2001-ben a Meteorban összesen 82 oldalon jelentek meg a változócsillagokkal kapcsolatos anyagok, ami az összterjedelem 10,7%-a. (A CCD-s rovatban jelent meg Csák Balázs írása a CCD-s változóészlelés kimérési technikáiról.) Egy nagyléptékű áttekintő cikk (A változócsillagászat mérföldkövei a 20. században) mellett több észlelési ajánlat, illetve különböző témák feldolgozásai jelentették a rovat gerincét (két cikk a fedési kettősökről, gömbhalmazok változócsillagai, VY Canis Majoris, az M37 változócsillagai, mirák fénygörbéi, WZ Sagittae, AE Aurigae). Érzésünk szerint a rovat olvasmányossága nagy lépést tett előre, ugyanakkor mégis érdekes, hogy ez nem járt együtt egy észlelői aktivitás-növekedéssel. A szakcsoport honlapja 2001 nyarán újult meg, Váradi Mihály szegedi csillagász hallgató csatasorba állásával, aki e sorok írásakor is gondozza a http://vcssz.mcse.hu címen található weblapot. A nemzetközi változós fórumokon szakcsoportunk megjelenése 2001-ben minimális volt, egyetlen egy IAU Circularban sem jelentek meg magyar észlelőktől származó fényességbecslések. A rovatvezető 2001 novemberében részt vett a Brnoban megszervezett nemzetközi változós konferencián, ahol egy áttekintő előadást tartott a hosszúperiódusú változócsillagok amatőr észleléseinek felhasználhatóságáról. Ennek az előadásnak az anyaga nyomtatott formában csak 2002-ben jelent meg, így majd a jövő évi összefoglalónkban fog szerepelni. A szakcsoport adatbankjának gondozása 2001-ben Kiss László feladata volt, ám az év vége felé, illetve 2002 elejére Kovács István egyre nagyobb súllyal vett részt a bevezetőben leírt "panaszok" ellenére is nagymennyiségű adat kezelésében. A szakcsoport munkájában és a változós rovat összeállításában a következők vettek részt: Bakos Gáspár (cikk), Csák Balázs (cikk), Csizmadia Szilárd (fedési kettősök, cikk), Csukás Mátyás (cikk), Keszthelyi Sándor (cikk), Nagy Zoltán Antal (cikk), Papp Sándor (cikk), Szabó Gyula (cikk), Sziládi Katalin (cikk), Varga János (cikk), Váradi Mihály (honlapfejlesztés). Nekik is, de természetesen megfigyelőinknek is köszönjük a 2001-es munkát és mindenkinek derűsebb 2003-as évet kívánunk. KISS LÁSZLÓ - KOVÁCS ISTVÁN