Változós hírek

Nem panaszkodhattunk idén nyáron: az időjárás mellett az égi események bősége is
alaposan próbára tette a kitartó megfigyelőket. A "kataklizmikus nyár"
nóvák és vizuális felfedezésű szupernóvák jegyében telt el, melyek többségét az
északi féltekéről is lehetett észlelni. Lássuk az összefoglalót!


SN 2003gd az M74-ben

R. Evans (Hazelbrook, NSW, Ausztrália) vizuális felfedezése, amihez 31 cm-es
reflektorát használta június 12,82 UT-kor. A galaxis déli spirálkarjában feltűnt 
SN becsült fényessége ekkor 13,m2 volt. R.H. McNaught erősítette meg a felfedezést
a Siding Spring-i 1 m-es távcsővel készített CCD felvételekkel, melyeken a SN
becsült fényessége 13,m9 volt (június 13,84 UT-kor). Az új csillag a galaxis
magjától 20"-re keletre és 150"-re délre tűnt fel, 2000-es koordinátái:
RA=01h36m42,s65, D=+15o44'19,"9. 

P. Garnavich (University of Notre Dame) és E. Bass (Cornell University) jún. 13,46
UT-kor készítette az első spektroszkópiai méréseket, az 1,8 m-es VATT műszerrel
Arizonából. A közeli infravörös színképek alapján II-es típusú SN, éles
kontrasztként a tavaly ugyanebben a galaxisban feltűnt SN 2002ap hipernóvával.
Egy nappal később R. Kotak és munkatársai optikai színképeket vettek fel a 4,2
m-es William Herschel Teleszkóppal; az SN 1987A és az SN 1992H spektroszkópiai
fejlődésével összehasonlítva azt kapták, hogy az SN 2003gd-t kb. 2 hónappal a
kitörés után fedezték fel. Hasonló eredményre jutott M. Phillips is, aki a Las
Campanas-i 6,5 m-es Baade Teleszkóp spektrumai alapján 1 hónappal korábbra tette a
robbanás időpontját. 

S.J. Smartt (Institute of Astronomy, Cambridge) és munkatársai a HST és az északi
Gemini Teleszkóp archív képein azonosították a szupernóva gyanítható progenitorát
V=26,m1, ill. I=23,m8 fényességnél (a 3100 s-os HST expozíción a csillag helyzete
0,"06-re egyezik a SN koordinátáival). A színe és fényessége alapján a progenitor
egy M_V=-3,m5 abszolút fényességű vörös szuperóriás lehetett, viszonylag
kis tömeggel (8-10 M_nap).

(IAUC 8150, 8152 - Ksl)

kép: sn2003gd.jpg: Mike Schwartz CCD felvétele 2003. jún. 29,42 UT-kor.


V2573 Ophiuchi = Nova Ophiuchi 2003

A. Takao (Kitakyushu, Japán) július 17-én jelentette be, hogy nóvagyanús csillagot
talált július 10-i és július 16-i szűrő nélküli CCD felvételeken (120 mm-es,
f/4-es teleobjektívvel), 11,m2-s fényességnél. V. Tabur (Wanniassa, Ausztrália)
függetlenül is felfedezte egy 140 mm-es, f/2,8-as telével és szűrő nélküli
CCD-vel, ám "hagyományos" változócsillagnak gondolva nem jelentette be a hirtelen
felfényesedést (márciustól májusig 13,m0 körüli fényességnél folyamatosan észlelte
a csillagot). Az ASAS-3 projekt képein is azonosítani lehetett, ami alapján június
15-én tört ki, maximuma pedig 10,m6-nál következett be június 26-án. 

A nóva pontos 2000-es koordinátáit R.H. McNaught és G.J. Garradd mérte ki a Siding
Spring-i 1 m-es távcsővel készített képeken: RA=17h19m14,s086, D=-27o22'35,"21.

Az első spektroszkópiai méréseket M. Della Valle (Arcetri Astrophysical
Observatory) és munkatársai végezték, akik klasszikus nóvaspektrumot detektáltak,
jellegzetes P Cygni-profilt mutató hidrogén, vas, oxigén, kalcium és nátrium
emissziós vonalakkal. A gázhéjak ledobódási sebessége 1500, 1700 és 1900 km/s-nak
adódott. 

(IAUC 8166, 8167 - Ksl)


SN 2003gs az NGC 936-ban

Újra Evans járt sikerrel: július 29,75 UT-kor 14,m0-s fényességnél fedezte 
fel vizuálisan az NGC 936 szupernóváját, ismét a 31 cm-es távcsövével. A
galaxismagtól 20"-re DK-ra található csillag 2000-es koordinátáit T. Dobosz
(Sydney, Ausztrália) mérte ki: RA=02h27m38,s36, D= -01o09'35,"4. Egy nappal később
Evans már 13,m8-nak becsülte a SN-t; ugyanekkor H. Yamaoka (Kyushu University)
13,m2-t mért CCD-vel, a vörös tartományban. N. Suntzeff (CTIO) és munkatársai
spektroszkópiai méréseket végeztek a 350-900 nm közötti tartományon, melyek
alapján az SN 2003gs Ia típusú SN volt, kb. egy héttel maximuma után. A színképek
részletes elemzése azt is megmutatta, hogy valószínűleg az SN 1999by-hoz hasonló,
ún. szubluminózus Ia SN lehet, azaz abszolút fényessége jelentősen elmaradt az Ia
típusra jellemző értéktől.

(IAUC 8171, 8172 - Ksl)

kép: sn2003gs.jpg: Ted Dobosz július 30,75 UT-kor készült felvétele (C-11 +
összesen 60 perc expozíció ST-7E CCD-vel).
/a szöveg nyilván levágható a kép aljáról)


Nova (?) Crux 2003

V. Tabur fedezte fel a Dél Keresztje új csillagát 10,m2-s fényességnél, aug. 20,49
UT-kor. B. Monard (Pretoria, Dél-Afrika) megerősítette a nóvajelölt létezését (-60
fokos deklinációja mellett magyarországi észlelése sajnos lehetetlen). A jelen
sorok írásáig napvilágot látott spektroszkópiai mérések nem egyértelműsítették a
nóvát, mert két, ellentmondásos észlelés futott eddig csak be. H. Bond (STSci)
aug. 21,95 UT-kor, rossz észlelési körülmények közepette vett fel spektrumokat,
amik alapján maximum közeli nóvakitörésként jellemezte a csillagot. Ezzel szemben
M. Della Valle és munkatársai aug. 22,02 UT-kor készítettek színképeket, amelyek
nem hasonlítanak nóvára, hanem inkább egy héliumhéj-felvillanást, esetleg egy V838
Mon-típusú kitörést valószínűsítenek. A kérdés megnyugtató tisztázása után még
visszatérünk a csillagra.

(IAUC 8184, 8185 és AAVSO-s anyagok alapján - Ksl)


SN 2003hn az NGC 1448-ban

A változatosság kedvéért egy újabb Evans-felfedezés. Aug. 25,7 UT-kor fedezte fel
14,m1-s fényességnél, 47"-re K-re és 53"-re É-ra a galaxis magjától. Siding
Spring-i spektrumok alapján II-es típusú SN, kb. két héttel a maximum után. A 
markáns látványú, éléről látszó galaxisban tűnt fel az 1983S és 2001el szupernóva
is (ezek közül az 1983S-t szintén Evans fedezte fel!). Mellékelt képünket T.
Dobosz készítette.

(VSNET-es anyagok alapján - Ksl)

kép: sn2003hn.jpg


V475 Scuti = Nova (?) Scuti 2003

H. Nishimura japán amatőr fedezte fel fotografikusan 8,m5-es fényességnél, aug.
28,577 UT-kor. Az ASAS-3 program korábbi képein 16 magnitúdóig semmi nem
látszott, így a 8,m5 körüli maximumum legalább 7 magnitúdós kitörési amplitúdót
sugall. 2000-es koordinátái: RA=18h49m37,s7, D=-09o33m52,"7. M. Fujii (Bisei
Observatory) spektroszkópiai mérései szerint hidrogén és vas emissziós vonalak
uralták a színképet, azaz egyértelműen nóvakitörés történt. Ennek ellentmondanak
C. Boeche és U. Munari (Asiago Observatory) mérései, akik a hidrogén gyenge
emissziós vonalai mellett a színképet egy normál F2 szuperóriás spektrumával
azonosították. Ennek tükrében elképzelhető, hogy a V475 Sct is egy pekuliáris
változócsillag és nem nóva; a kérdésre még visszatérünk.

Kedvező égi helyzete folytán mind az északi, mind a déli féltekéről jól
észlelhető változócsillag. Nem véletetlen, hogy a Mira-listán megjelent 
észlelések szerint a hazai amatőrök is nagy számban felkeresték a binoklis
fényességtartományt elérő csillagot. Akik még nem tették meg, azok számára 
közöljük térképét a Jelenségnaptárban.

(VSNET-es anyagok alapján - Ksl)


SN 2003hv az NGC 1201-ben

A LOTOSS szupernóva-kereső program fedezte fel szept. 9,5 UT-kor, 12,m5-ös
fényességnél. Utólag sikerült azonosítani a KAIT program szept. 1,5 UT-kor készült
képén is, melyen 13,m0 körüli volt. A galaxis magjától 17"-re K-re és 57"-re D-re
található SN 2000-es koordinátái: RA=03h04m09,s32, D=-26o05'07,"5, azaz
magyarországi észlelése az "igazi kihívás" kategóriájába tartozik.  Spektruma
alapján Ia típusú SN.

kép: sn2003hv.gif: A LOTOSS felfedező képe.

(VSNET-es anyagok alapján - Ksl)


A hónap változója: V475 Scuti

A csillag érdekességeivel kapcsolatban l. a Változós híreket a .. oldalon.

/a térkép a nap folyamán remélhetőleg becsapódik./